




Néhány szóban a
Moving Service Költöztető Kft.-ről
Társaságunk tagjai több mint tíz éve foglalkoznak belföldi és nemzetközi lakás és irodaköltöztetések megszervezésével és lebonyolításával. A szakmában elért sikereinkre alapozva 2009-ben megalapítottuk a saját társaságunkat Moving Service Költöztető Kft. néven.
Minden költöztetésünket a megrendelő igényeihez igazítva, egyedi költözésként kezelünk. A költözés teljes folyamatát a kijelölt koordinátoraink, munkavezetőink felügyelik és irányítják, egy kézben tartva a költözés menetét.
Annak érdekében, hogy ügyfeleink mind szakmai, mind pedig emberi szempontból maximálisan megbízható és rugalmas munkatársakkal találkozzanak, cégünk nagy hangsúlyt fektet a megfelelő munkaerő kiválasztására.
A kiváló munkaerő mellett rendelkezésére állnak a hatékony munkavégzéshez szükséges segédeszközök, amelyekkel nagyobb volumenű költözéseket is problémamentesen le tudunk bonyolítani, illetve mellettünk szól még a sok éves szakmai rutin, amit -néha hihetetlen körülmények között- több ezer költöztetés alatt- szereztünk.
Rakománybiztosítással rendelkezünk, amely alapesetben egymillió forint értékhatárig szól, egy teherautónyi mennyiségre.
Ez természetesen igény szerint növelhető.
Problémamentes, gyors költözést kívánok!
Kara Attila
Moving Service Költöztető Kft.

költöztetés , szállítás , fuvarozás , lakossági , irodaköltöztetés , lakásköltöztetés , nemzetközi , becsomagolás , kicsomagolás
Az alábbi képek a költöztetéseinken készültek.
Rájuk kattintva nagyobb méretben jelennek meg.
Moving Service Költöztető Kft. 2009.